Költségalap meghatározás és példa

Mi ez:

Költségalap egy eszköz eredeti árára utal. A költségek alapját néha adóalapnak hívják.

Hogyan működik (példa):

Tegyük fel, hogy 100 részvényt vásárolsz az XYZ Company részvényekért 5 dollárért, és 10 dollár jutalékot fizetsz a vásárlásért. Költség alapja a következő lenne:

(100 x $ 5) + $ 10 = $ 510

Az eszközből származó jövedelem, beleértve az osztalékokat és a tőkerészesedéseket (még akkor is, növelje a költségalapot. Így a fenti példában, ha az Ön állománya évente háromszor $ 1-részvényenként osztalékot fizetett, az alapja a következőkre nő:

$ 510 + (100 x $ 1 x 3) = $ 810

Az eszköz javításáért felhasznált pénz (például bizonyos lakásfelújítások) hozzáadódik az eszköz költségalapjához, és az eszköz értékcsökkenése a költségalapból levonásra kerül.

Miért fontos:

Az eszköz költségalapú nagyon fontos lesz, amikor a tulajdonos eladja az eszközt. Az eladási ár és a költségalap közötti különbözetet tőkenyereségnek (ha az eladási ár magasabb a költségalapon) vagy tőkeveszteségnek (ha az eladási ár alacsonyabb, mint a költségalap), akkor nevezik. A tőkenyereség általában csak akkor adóköteles, ha a befektető ténylegesen értékesíti az eszközt. A realizált veszteségek gyakran ellensúlyozzák ezeket a nyereségeket, és így csökkentik a befektető potenciális tőkenyereség adót. Az eszköz tartásának időtartama többek között meghatározza a nyereség vagy veszteség adóhatását. Az adókulcsok változása szintén befolyásolhatja a befektetők aggodalmát a költségalapon.

Az eszközköltség alapja rendszerint az eredeti beszerzési árán alapul, ám néha az emberek örökölik az eszközöket, és nem vásárolják meg azokat. Ezekben az esetekben az eszköz bekerülési értéke az eszköz értékének a befektető öröklésének időpontjában válik (ezt a fokozatos emelésnek nevezzük).

Gyakran a befektetők ugyanazon állomány különböző időben. Emiatt, amikor a befektető eladja a részvények egy részét, meg kell határoznia, hogy a készletből mely részvényeket adtak el a tőkenyereség vagy veszteség kiszámításához. A befektetők általában arra törekszenek, hogy az adóköteles nyereséget minimálisra csökkentsék, ha a részvényeket legelőször a legmagasabb költségen értékesítik. Ha azonban a befektető nem tudja azonosítani azokat a részvényeket, amelyekhez az IRS-nek szüksége van az elsőként bevezetett (FIFO) módszer használatára, azaz a befektetőnek feltételeznie kell, hogy először a leghosszabb tulajdonban lévő részvényeket értékesíti. Ezek a régebbi részvények nem feltétlenül a befektető befektetési jegyzékének legmagasabb költségalapúak, így a módszer növelheti a befektető adószámát.